Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


család

2016.01.30

Van egy nagymamám, imádom szeretem. DE csak ha leviszem magam automatába. Tudjátok az az állapot amikor, csak bólogattok, nem is igazán figyelve mit mond a másik, a másik ilyenkor azt is mondhatná, hogy megevett egy gyíkot.
Nagymamám 72 éves, szenilis és már gyógyszereit beszedve is, csak 3-5 témája van.
Ezeket mondja állandóan.

Ma is. Nappaliban fekszünk a nagy ágyon én a falnál, a hátam mögött a nagypárna, ami a lapockám feléig ért.
Megszólalt, hogy rakjak oda még egyet, hisz 2 hónapja volt csak a tüdőgyulladásom (az 9-dik telén volt, most 11-es vagyok). Jó mondom nem vitatkozok, de megmondtam neki, hogy az akkor volt, és azért emlékszem rá annyira, mert kihagytam a szalagavatót, pedig azt meg kell figyelni, hisz mint az osztály egyik aktív embere, nekem is nagy szerepem van ennek szervezése. Azért raktam oda egy plüsst, hogy megnyugodjon.
A vicc az, hogy előtte beszéltünk arról, hogy vén leszek, hiszen 2 hét és 18 vagyok, majd röpke egy év és már jelentkezni kell az érettségire. És, hogy 18-at betöltve biztos be fogom tölteni a családban a vasmáj szerepét XD. És hogy minden alkohol a betűs
Apezsgő
Asör
Akoktél

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Elérhetőség

Levelezőlista


Archívum

Naptár
<< Január >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      


Statisztika

Most: 4
Összes: 17606
30 nap: 1876
24 óra: 55